A jó alvás

Az első éjszakám nem volt teljesen zavartalan, hiába nem volt beteg, ugyanis a paplanhuzat amit adtak, tiszta poliészter. Elaludni még csak sikerült, aztán arra ébredtem, hogy szakad rólam a víz és viszket a bőröm. Így aztán eléggé el nem ítélhető módon huzat nélkül takaróztam. Ráadásul a szoba jól fel volt fűtve, mert az indiai srác akit váltottam a magasabb hőfokokat szereti. Még a bőröndjében is láttam egy hősugárzót, biztos ami biztos.

De tegnap szereztem nem (annyira) műszálas takarót, és a szobát is átszellőztettem, így már sokkal jobb volt. Mert a megfelelő alvás fontos, ha az ember nem alszik eleget, nemcsak, fáradt, de beteg is lesz.

Ma meglehetősen csendes nap volt, csak egy tűfóbiás betegtől való vérvétel színesítette. Sikerült, és még csak el sem ájult. Apróbb problémák elsimítása, gyógyszerírás, labor és EKG ellenőrzés mellett tudtam dolgozni, meg tornázni is. És a kaja továbbra is jó.

És milyen már, hogy könyvekhez lejátszási listákat szerkesztenek? A Rook listáját nézegettem, azon van az alábbi zene, egy számomra eddig ismeretlen szerzőtől. Szerintem baromi jó, így ide is be kell rakjam. Vacsi közben ez szól majd. A szerző J Ralph a Wikipédia szerint semmilyen képzésben nem részesült, nem is tud kottát olvasni, meg írni sem. Viszont zseniális.

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Hozzászólás