Anglia, 1 nappal korábban

Mert béna vagyok. Írtak az ügynökségtől, hogy tudok-e egy nappal korábban menni, visszaírtam, hogy tudok. Aztán megjött a beosztás, azon meg nem néztem meg rendesen, hogy tényleg egy nappal korábbra osztottak-e be, csak a váltás időpontját. Így most itt vagyok Shepton Malletben, 1 nappal hamarabb.

De mindennek van jó oldala. Először is holnap ünnepnap van, alig járnak a vonatok, így nem értem volna ide időre, ha holnap reggel repülök. Szóval mindenképp ma kellett volna jönnöm. Másrészt így ma tuti kialszom magam, és az első napon nem hajnali kelés után kell dolgozni. Szóval minden úgy jó, ahogy van. Most így van, szóval így a jó.

Amúgy kalandos volt az út. Ferihegyen megtapasztaltam, hogy már a WizzAir is a sörsátrat használja. Állítólag nagy melegben lesz majd légkondi. Lutonban menetrend előtt szálltunk le, az útlevélellenőrzésen is csak átsuhantam, aminek nagyon örültem, hogy bőven lesz időm elérni a vonatot. És még szerencse. Mert azt ugyan megnéztem, hogy a metró jár-e rendesen hétvégén (ami nekem kell az igen), de azt már nem ellenőriztem, hogy a reptéri vonattal mi a helyzet. Az út felében pótlóbusz volt, így az a fele kétszer annyi ideig tartott.

Aztán otthon on-line feltöltést csináltam az Oysteremre, ami elvileg az előre meghatározott állomáson áthaladáskor kerül rá a kártyámra. De hát nem került. Egy darabig összevissza mutogattak a dolgozók, hogy az állomás melyik részén próbálkozzam inkább, aztán eluntam és inkább csináltam helyben egy feltöltést. A végén a gép azt írta ki búcsúzóul, hogy “why not top-up online next time?”. Na vajon? Mindenesetre írtam egy panaszos levelet az itteni BKVnak (tudom, már otthon sem BKV). Most érdeklődve várom a választ, milyen itt a panaszoskezelés.

Aztán megérkeztem, éppen időben (gondoltam), amin mindenki meglepődött, mert ugyebár csak holnapra vártak. Azóta kialudtam a baltából a nyelet…

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s