Appraisal

Ma tényleg csendes, békés hétvégi nap. Mindenki jól van, gyógyul, senki nem panaszkodik. Ebédre Sunday Roast, mert itt a vasárnapi ebéd nem rántotthusi krumplipürével.

Így végre nekiveselkedtem az appraisal dokumentáció kitöltésének. Már korábban írtam, hogy a GMC (kamarai) tagság illetve a működési engedély meghosszabbításához évenkénti értékelés kell, egy teljesen új rendszer, még mindenki csak tapogatózik. Én októberben voltam tájékoztatáson, akkor a lelkemre csomózták, hogy ne hagyjam az utolsó pillanatra. Akkor ezt szentül el is határoztam, aztán az elhatározást elsodorta az élet. Most viszont írtak az ügynökségtől, kedvesen megkérdezték, hogy haladok. Bevallottam, hogy még sehogy, de ha már ilyen kedvesen figyelmeztettek, nekiláttam. Nem rossz egyébként, ha az embernek évente követnie kell a pontjait, meg kell terveznie a következő évét, ilyesmi. És nem csak az ötéves ciklus végén szembesül azzal, hogy mennyi pontja hiányzik, mint otthon oly sokszor előfordul. Na nem velem, főleg mert az előző ciklusban a PhD mindent vitt, csak sajnos azt csak egyszer lehet elsütni. Meglepve láttam, hogy 2012-ben milyen jól állok továbbképzési pontokkal (mert a magyar pontokat is elfogadják itt). Szerencsére, mert 2011-ben nem remekeltem. Milyen jó lenne, ha otthon is lehetne önbevallás útján pontokat szerezni…. (Itt arra is kaphatok pontot, ha szakirodalmat olvasok, márpedig azt olvasok, nem keveset)

Közben 1-2 rész Buffy is volt, hogy az mennyire édes. Otthon sosem néztem rendszeresen, de most teljesen beleszerettem. Amikor Booth ügynök még vámpír volt, fiatal és sovány… És azok a kiváló mondatok: ‘She is lovely… in an extremely well-proportioned way…”

A másik blogra is született egy heti összesítő bejegyzés. És még tornázni is fogok, szóval ma sem keltem fel hiába.

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s