Oktatás

Első hetem ebben a kórházban, így a heti feladatok közé tartozik, hogy a kórházi szokásokat megtanuljam, és mindezekről aláírásokat gyűjtsek be. Mint ahogy már azt a laboroktatásnál írtam, nem lehet ezeket az aláírásokat csak úgy megkapni, tényleg megmutatnak mindent. Ma került sor arra, hogy az onkológiai osztály sajátosságait megismerjem. Ami nagyon tetszik, hogy minden viszonylag gyors beavatkozást igénylő esetre külön kis doboz van, ami az adott helyzetben szükséges gyógyszereken, eszközökön kívül a vonatkozó helyi protokollt is tartalmazza. Így vész esetén elég annyit tudni, hogy hol a doboz. Anafilaxia (súlyos allergiás reakció) dobozt már máshol is láttam, de itt ebben a dobozban volt még a szett arra az esetre, ha citoszatikum (kemoterápiás szer) lépne ki az érpályáról. Benne a leírás, hogy melyiknél mit kell csinálni, és persze ott a cucc is, amivel. Egy (drága és speciális) szer van, ami nincs a dobozban, be kell rendelni, de időablakon belül bekérhető, ha szükséges. Van még doboz a neutropéniás (alacsony fehérvérsejtszám melletti) fertőzések kezelésére, ez a szepszisdoboz. Ebben ott vannak a hemokulturás palackok (vérből baktérium tenyésztésére szolgálnak), és a szóba jövő antibiotikumok első adagjai is. Szerintem jó rendszer.

Ma is kellemes és békés nap volt, bejövők, hazamenők. Ma ambuláns beteg nem volt. Az onkológián kellett vénát csinálnom, ami rendszerint nem könnyű, de itt rendszerint felkészítik a beteget a szúrásra, mire odamegyek már egy ideje melengetik a karját a melegvizes palackkal. Ez egy annyira egyszerű és hatékony módszer, és nem pénzkérdés (melegvízzel töltött gumikesztyű is megteszi). Nem tudom otthon miért nem csináljuk. Pedig annyira jó így szúrni.

Aztán még a szokásos pénteki patikai körök. A patikus itt maga szólt, hogy készüljünk elő a hétvégére, dolgozzunk előre. A főfőfőnéni is elkapott, hogy hogy érzem magam, milyen volt a hét. Mert mindenkitől csak nagyon jókat hallott rólam, és milyen jó lenne, ha rendszeresen jönnék ide. Megfontolandó javaslat, minden egyéb előnye mellett Lutontól csak egy köpésre van, így a közlekedés is egyszerű.

A szakácsfiú kérdezte, hogy hogy ízlett a vacsora tegnap. Dícsértem nagyon, azt ígérte a mai vacsora is “nice” lesz…

3 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

3 responses to “Oktatás

  1. Bandi

    “citosztatikum lépne ki az érpályáról” ???
    Mit is jelent ez a “lépne ki az érpályáról”? Le tudnád ezt úgy írni, hogy egy laikus is értse?

    • Bocsánat, szóval előfordulhat, amikor valaki infúziót kap, hogy kicsúszik a kanül, vagy megsérül az érfal, és akkor a cucc nem a vérbe, hanem a szövetek közé kerül. Ha ez sima infúzió, akkor ez bár fáj, de rendszerint nem okoz nagyobb problémát. Ha viszont valami komolyabb cucc kerül oda, ahová nem való, akkor az károsíthatja a szöveteket. Van amelyiknél melegítés, van ahol a hűtés segít, van ahol extra anyagot kell adni, és van ahol nincsen teendő. És hogy ne kelljen töprengeni, a táblázatok és a szükséges cuccok itt mind egy helyen vannak.

      • Bandi

        Ja, hogy így. Így már világos, ez a lehetőség nekem is megvolt, hogy ott, ahol beszúrták, ott megy mellé, csak olyan tudományosan fogalmaztál, hogy azt hittem, másutt is “ki tud lépni”.🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s