Revalidation – appraisal

Ez a két szó az, ami miatt az irodai kitérőt kellett tennem. Már vagy egy éve jönnek a levelek, hogy megváltozik a GMC akkreditációs rendszere. A GMC hírlevelek nagyon bonyolultak voltak, de itt az irodában szépen végigmentünk mindenen, és nemcsak hogy egyszerű, de sokkal jobban tetszik, mint az otthoni rendszer. Mert nem a szankcionálás áll az előtérben, hanem inkább a szakmai fejlődés elősegítése. A csaj aki elmagyarázta, azt mondta, ennek a rendszernek az egyik nagyon fontos célja, hogy a doktorok, akiket értékelnek, kapjanak valami hasznosat.

Otthon aki szakorvos, öt évente kell 250 kreditpontot összegyűjteni, ezek egy részén kötelezően meghatározott tanfolyamokon. Ha megvan a pontod dolgozhatsz tovább, ha nincs akkor csak felügyelettel. A 250 pont része itt is megvan, de az érdekesség az, hogy nemcsak akkreditált tanfolyamokon gyűjtheted össze, hanem önbevallásos módszerrel is, azaz beírod a táblázatba, hogy elolvastál szakmai cikkeket, vagy szakkönyvet, arra is adhatsz magadnak pontot. Lényeg, hogy írjál róla pár sort, hogy mit tanultál belőle, és miért volt az fontos neked. Utóbbi pársort egyébként a tanfolyamokról is meg kell írni. A kreditpontok megduplázhatóak, ha a tanultaknak impact-juk van, azaz javítják a betegellátást. Pl. ha megtanulsz egy új technikát ÉS azt alkalmazod is a betegellátásban, akkor az dupla pontot ér.

De a pontgyűjtés itt csak kis része a bulinak. Az ötéves ciklusokon belül is évente értékelnek. Az értékelést nem maga a nagy GMC végzi, hanem egy Responsible Officer, jelen esetben az ügynökség vezetője. Az értékeléshez szükség van visszajelzésekre a kollegáktól és a betegektől, nekik már osztogatom a kérdőívet. Emellett még számos kérdőívet kell kitölteni, és ezek nagyon elgondolkodtatóak.

Évente egy vagy két érdekesebb esetet kell elemezni egy kérdőív szempontjai alapján, kiemelve, hogy mit tanultam belőle. Emellett évente két úgynevezett significant event-ről is be kell számolni. És itt a significant event nem feltétlenül azt jelenti, hogy a végén meghal valaki. Significant event az, ami számomra jelentős, és befolyásolja a munkámat. PL. valaki azt írta le, amikor ő volt beteg, és kórházban feküdt, és az ott tapasztaltak hogyan befolyásolták az ő orvosi tevékenységét. De ha valami súlyos eseményről számol be az ember, az első kérdés ez: what went well?

Ha az ember dícséretet kapott, vagy panaszt tettek rá, azokat is elemezni kell. És itt a hangsúly az elemzésen van, nem a bűnbakkeresésen. A kérdőívek nekem olyannak tűnnek, amik az egyén személyes fejlődését hivatottak elősegíteni, és nem az az elsődleges cél, hogy legyen miért a fejedre csapni. Persze ezzel együtt előfordulhat, hogy valakit nem hosszabbítanak meg, de ez nemcsak azon múlik, hogy hány továbbképzésre jutsz el, hanem egy sokkal részletesebb felmérés történik.

És ami nagyon tetszik, ki lehet fejteni, hogy mi változott, mit tanultál a legutóbbi értékelés óta, és ami nagyon tetszik, azt is megkérdezik, mik a terveid, mit szeretnél elérni a következő évben. Ilyet tőlem otthon nem nagyon kérdeztek. Illetve ez így nem teljesen igaz, de hivatalos szerv még sosem volt kíváncsi a szakmai terveimre.

Aztán a Responsible Officer a beérkezett információk, és egy személyes beszélgetés alapján összegez, és javaslatot tesz a GMC-nek.

A helyi kocsma nappal kávézóként is üzemel, ingyen WiFivel. Mivel hamar végeztem az irodában beültem, ott írtam a beljegyzés elejét egy nagy capuccino mellett. Bírom ezt az angol pub hangulatot. Szerencsére otthon is akadnak kultúrkocsmák, a közelünkben mondjuk nem angol, hanem cseh, de oda is jólesik néha betérni. Bár a Pivo vagy 10x elférne ebben a pubban, és még maradna hely. Vannak központi asztalok, boxok, kanapék, jó sör és pub-grub, mi kell még?

A kocsmát egyébként a CAMRA is ajánlja, a neve Postal Order. A világ legnagyobb real ale fesztiválja sajnos csak holnap kezdődik (ez nem egy helyszínen van, hanem különböző kocsmák vesznek részt benne), de mivel a csapokon most is vannak különleges kézműves sörök, hosszas vívódás után (még korán van) azért kértem egy kóstolót a tökösből. Otthon már ittam tököset a Főzdefeszten, így összehasonlító vizsgálatot végeztem, az eredmény: ez is jó.

Tegnap este összefutottam pár RMOval az RMO házban, egy lengyel sráccal aki már 5 éve nyomja, egy magyar lánnyal aki most kezd és még egy lánnyal aki olyan halkszavú, hogy fogalmam sincs honnan jött. A lengyel sráccal megvitattuk, ki melyik kórházat szereti, meg kicsit politizáltunk is. Az újak épp elvoltak keseredve, mert ahol tegnap voltak kórházlátogatáson, ott rémségeket meséltek nekik. Próbáltam ellensúlyozni, mert velem az elmúlt 2 évben rémség nem történt, sőt általában pihentetőek az RMO hetek. Most is mosolygósan, kialudva térek haza, ami rendben is van, mert holnap már indul otthon a menet.

És most már spuri haza, mert már várnak, folyt. köv. november 19-én, ki tudja honnan. A Swansea-ba vett mobilnetemen még van 1 GB, ami úgyis lejár november 20-án, tehát a vonatról is bátran netezek. Remélem most senki nem lesz annyira udvariatlan, hogy a vonat elé ugorjon.

2 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

2 responses to “Revalidation – appraisal

  1. Visszajelzés: Appraisal | Egy orvos kalandjai Angliában

  2. Visszajelzés: Álomállás | Egy orvos kalandjai Angliában

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s