20 C

Úgy látszik nemcsak én tévedek el a tökegyforma folyosókon, ma egy bolyongó járóbeteget irányítottam el a kijárat irányába. És nem azért bolyongott, mert zavart volt… Viszont nagyon örült nekem, mert már estefelé, a délutáni rendelés végefelé volt, nem kérdeztem mióta próbál kijutni.

A mai kaland az volt, hogy az egyik vérvevő nővér megbetegedett és be kellett ugranom a helyére, szerencsére viselhető mennyiségű szúrás volt. És ma sikerült időt szakítani az indukcióra, amit már hiányoltam. Ez azt jelenti, hogy amikor először vagyok egy kórházban mindent megmutatnak, hogy merre van, meg elmondják mit hogy szokás. Ez így a harmadik napon elég vicces volt, mert lényegében már mindent tudtam, kicsit úgy ment a dolog, hogy tudod? – igen. Na jó a tűzriadótervet nem tudtam, így azt szépen elmesélték, mert az lássuk be fontos egy olyan országban, ahol folyton próba tűzriadó van.

Az osztályon csak kisebb és gyorsan elhárítható problémák voltak, a pre-assessment (a műtét előtti állapotfelmérést végző) nővérek adtak némi munkát, de az sem volt vészes. Az éjszakára maradók egyelőre úgy tűnik jól vannak, bár még nem mindenki ért vissza a műtőből. Remélem most is nyugis éjszaka lesz. Igen jól esik nyakig paplanban aludni, az otthoni kánikula után. Tegnap este egy picit még a fűtést is bekapcsoltam, mert túl sokáig maradt nyitva az ablak. Sajnos az itteni ágyneműt nem szeretem, a beteg számára rendszeresített, letörölhető anyagú paplan van a huzatban, ami biztos jó testváladék ellen, viszont baromira nem szellőzik. Lehetne nekem külön rendes (mint 1-2 kórházban), isten bizony nem vérezem össze…

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s