Talk to patients

– Ezt üzente David Cameron a nővéreknek, legalábbis ez áll a Mail címlapján. (Bocsánat, hogy mindig a Mailt idézem, ezt kapom a reggelihez). „Nursing needs to be about patients, not paperwork.” Megjegyzem, ez szerintem az orvoslásra is igaz. Persze itt a magánkórházakban nem látom azt, hogy ezzel gond lenne. Itt a nővérek nagyon türelmesek, még a legszekántabb betegről is tudnak kedveseket mondani. Persze nem túlterheltek, nincs 2-3 másodállásuk, így persze könnyű. És itt azért a betegek is úgy viselkednek, mint egy angol úr… Az NHS-ről nincs közvetlen élményem, csak a fogászati ügyelettel, ott főleg a magyar dokival csevegtem.

A mai beszéd persze leginkább az idősekre vonatkozik, és egy kampány része, a célja az, hogy ne legyen elhanyagolva a kórházban sem az az idős ember, aki magától nem tud, vagy nem akar segítséget kérni. Itt szerencsére van elég segédápoló is, akik a tényleges ápolási feladatokat csinálják szépen rendesen. Ami gond tud lenni, az meglepő módon az egyágyas szoba (csak az van). A sebészeti betegeknél jól jön, egy frissen műtött ember nem akar csevegni, de vannak belgyógyászati betegek is, akik hosszabban fekszenek benn, nekik nem mindig tesz jót az egyedüllét, meg az, hogy ha szólni akarnak valakihez, akkor a nővérhívót kell nyomják.

Egyébként ma is szép csendes békés nap volt, kivéve azt, hogy reggel a zuhany alól ugrasztottak ki (épp elkezdtem samponozni a hajam), mert kellett a patikából valami. Kérnem öt perc türelmet. Visszatérő rémálmom, hogy egyszer egy sürgősségi hívás fut be a zuhany alá, és rohanok vizes-samponos hajjal, hogy aztán amikor kiérek a hallba visszavonják, az ott ülő úri népek meg néznek rám furán.

Délután meg a patika zárása előtti félóra volt szokásosan zűrös, mert bármennyire is igyekeztem napközben felírni mindent, ami hétvégére kellhet, persze, hogy az utolsó percekben még felmerültek dolgok. Szerencsére a patikus nyugodtan viseli a péntek délutáni megpróbáltatásokat és nem áll kulccsal a kezében 17:00-kor.

Dolgozni is bőven jutott időm. Aki RMO-nak indul, szerintem érdemes valami egyéb fix elfoglaltságot is beszerveznie, cikket, PhD téziseket pl. kiválóan lehet írni közben.

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s