Ha kedd, akkor…

… reggeli colonoscopiák. Azaz már reggeli előtt (de 8 óra után)  3 kanült be kellett tennem. Azért egy kávé belefért még előtte, főleg, hogy továbbra is mindenki azzal van elfoglalva, hogy iszom-e eszem-e eleget.

Az éjszakás nővérek továbbra is szuperek, mindent megoldanak, csak aludjak nyugodtan, és reggel majd aláírom a gyógyszerlapokat. Azt persze nem tudták meggátolni, hogy az egyik beteg ne rántsa meg éjjel 2-kor a sürgősségi (újraélesztő) csengőt. De itt szerencsére nem kell olyan messzire szaladni, mint Basingstoke-ban, a betegfolyosó végén van a szobám. Meg azért sem kellett messzire szaladni, mert mire kirontottam kócos fejjel, fordítva felhúzott nadrágban és mezítláb, addigra már integetett a nővér, hogy feküdjek nyugodtan vissza. És én szót fogadtam.

Sok nővér van, akire emlékszem tavalyról, csak a nevekkel vagyok bajban. És ők is mintha emlékeznének rám, és örülnének nekem. Vagy csak udvariasak. És találkoztam azzal az emberrel is, aki tavaly létrán felmászott az ablakomba, hogy megmentsen…

Közben felépült itt egy új műtő, és a labort is bővítették, helyi központja lett az egyik magánlabornak (The Doctors Laboratory). Ezért 24 órás laborszolgálat van (eddig csak behívós volt). Sok munkát mi nem adunk nekik általában, itt unatkoznak.

A reggelit és a vacsorát helybe hozzák a szobámba, a reggelivel érkezik az étlap, amiről az aznapi vacsit meg a másnapi reggelit választom. Az ebédet is kérhetem a szobába, de hétköznap inkább lejárok az ebédlőbe vegyülni. A reggelivel újságok is jönnek, továbbra is a Mail és az Independent. A Mail címlapján az idősek kórházi ellátása, nagyon elégedetlenek az NHS-szel. Törvénybe iktatták, hogy pusztán életkor alapján nem lehet semmilyen kezelést megtagadni valakitől, ez az apropó. Kitérnek az ápolási problémákra, az emberi méltóságra is.

Ma a munkahelyi balesetek napja volt, volt aki a lépcsőn botlott meg, volt aki a fejét ütötte be egy felső ajtóba. Semmi komoly, de az ajtóról (meg a fejről) rendes jegyzőkönyvet kellett felvenni, mert kérték az ajtó átalakítását, és azt meg kell indokolni.

És megjött a könyv (kivételesen papíralapú) amit rendeltem az Amazontól, a Think like a pancreas. Roppant olvasmányos könyv az inzulinkezelésről, egy 1-es típusú páciens (és edukátor) tollából. Érdemes belelapozni (az Amazonon bele lehet kukkantani, én is az alapján szerettem bele). Részletes könyvismertető majd (remélem) az Édes szívemen.

És egy érdekes felvetés a Science Based Medicine-en, egy természetgyógyász cikke kapcsán: milyen, mekkora bizonyíték kell ahhoz, hogy egy addig hatástalannak tartott gyógymódot elfogadjon, befogadjon a tudományos társadalom? Vajon, ha bebizonyosodna (ami a tárgyalt gyógymódnál ugyan nem történt meg), hogy valami a bizonyítékokon alapuló orvoslás irányelvei alapján hatékony, azt akkor is elfogadjuk vajon, ha addig a módszert hatástalannak/átverésnek tartottuk?

A párna, amit múltkor a reptéren hazafelé vettem, nemcsak nyakpárnának kiváló, hátpárnának is teljesen tökéletes az egyenesen üléshez. Mert már öregszem és néha fáj a derekam. Meg régen voltam ázni, egy Lukácsot (vagy egy Veli bej-t) muszáj lesz beiktatni, ha hazamegyek…

Közben egyéb melóimmal is szépen haladok, és arra is rájöttem, hogy kongresszust Twitteren kell követni. Most van vége az amerikai diabetes kongresszusnak, és kedvenc, Twitteren is követett diabetes bloggereim nagyon szépen közvetítettek az érdekességekről. De jó erre a Hashtag is (valaki elárulhatná, van-e magyar neve), az #ADA2012 alatt minden lényeges info megtalálható. Így szerintem sokkal kevesebb érdekességről maradok le, mintha ott lettem volna (mert ha az ember beül egy előadásra, akkor lemarad a tizensok párhuzamosan futóról).

About these ads

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s